Hírek

NNP Exchange: az ötlettől a termékig

KOMPaaS távközlési szolgáltató és szoftverfejlesztő vállalkozás az egész világra kiterjedő telefonszámkiosztási tervek és a hordozott számok egységes adatbázisát – NNP Exchange ajánlja, amely számlázó rendszerek, távközlési cégek és adataggregátorok fejlesztői számára nyújt megoldást.

A szolgáltatók NNP Exchange közösséggé verbuválásának ötletével először az KOMPaaS a European Network Planning Meeting (ENPM) idején jött elő, amelyet közel két évvel ezelőtt Budapesten tartottak. A találkozó résztvevői: Európa tekintélyes távközlési és IT-szolgáltatói, pozitívan fogadták az elképzelést.

2019 áprilisában, Oroszországban két fontos helyen kapott nyilvánosságot ez a nemzetközi project: a Capacity Russia @ CIS 2019 konferencián, valamint a MAC’2019 nevű XXIII Nemzetközi fórumon, amelyet minden évben Moszkvában a „Távközlés” kiállítás keretében rendeznek meg.

„Ez a folyamat 2018-ban, az NNP Exchange nemzetközi közösség létrehozásának ötletéből indult, amely a világ szolgáltatóinak azt a törekvését fogná össze, amely szerint a kiosztott számfajtákról, számmezőkről és hordozott számokról valós adatszolgáltatás álljon rendelkezésre. Az ágazat számára oly fontos projekthez együttműködő partnereket kerestünk, akik hozzájárulnának az adatbázis létrehozásához. A világ bármely országából érkező első szolgáltató, aki az NNP Exchange része kívánt lenni, ingyen csatlakozhatott a rendszerhez, amely több mint 240 ország adatait tartalmazta, cserébe a saját országa Nemzeti számkiosztási tervét (NNP) és a hordozott számok nyilvántartását kellett megadnia. A mai naptól az NNP Exchange terméket üzleti alapon kínáljuk nem csak távközlési szolgáltatók, hanem számlázási fejlesztők és adataggregátorok részére is” – magyarázza Alexander Melnikov, az KOMPaaS vezérigazgatója.

Az KOMPaaS számkiosztási terv adatbázisa valós információt tárol a számtípusokról, a számmezőkről, NDC kódokról és országhívószámokról. A kijelölt számkapacitás mellett nyilván vannak tartva a számmezők, valamint az egyik hálózatból a másikba áthordozott telefonszámok is.

Az NNP Exchange segítséget nyújt a szolgáltatóknak a hívások útvonalának pontos felépítésében, így a nem megfelelően végződtetett hívások lehetősége minimálisra csökken. Az egységes adatbázis a nyilvántartásba nem vett számokról, azaz a „bolygó hollandikról” is listát vezet, így blokkolni lehet az ezekre a számokra érkező hívásokat. A számlázási rendszerek fejlesztői az adatbázis birtokában megbízhatóbbá tehetik termékeiket, a világ kiosztott számmezőit megbízhatóan tartalmazó információ révén minőségi szolgáltatást nyújtanak és a szolgáltatókat jobban megvédik a fraud (csalási) jelenségektől.

Az KOMPaaS ajánlatát három módon lehet igénybe venni : a Snapshot megoldás korlátozás nélküli adatletöltést biztosít, a Real Time Snapshot keretében az adatokhoz real-time üzemmódban lehet hozzáférni, míg az API-Integráció segítségével az NNP Exchange adatbázis-hozzáférés korlátlanul, online-formátumú lekérdezés keretében valósul meg.


Vissza a hírekhez

question?

info sign

Nem találja a tartózkodási helyét a listán?
Látogassa meg a kompaas.eu -t ha Európában van (€), vagy bármely más ország esetén keressen minket a kompass.tech oldalon ($)